2015. május 22., péntek

Ez történt nálunk...:)

Úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy hírt adja arról, hogy mi történik mostanában Budapesten a Gabi Glass Art alkotóteremben:)

A Lélektükör alkotókörben hamarosan a befejező alkalomhoz érkezünk, így most összegeztem magamban az eddig történteket és készítettem egy képes beszámolót is.

Korábban már írtam Nektek arról, hogy az én életemben milyen meghatározó lett az alkotás. A gyógyító alkotás csodálatos eszköz az ember kezében a tisztulás, fejlődés útján. Jung óta tudjuk, hogy az archetípusok szimbólumokban jelennek meg és ezeknek a szimbólumoknak összekötő szerepe van a tudatos és a tudattalan psziché között. Éppen ezért a szimbólumokkal történő munkának egészségvédő és gyógyító szerepe van. Ezt most már a Lélektükör alkotókör résztvevői is megtapasztalták:) 
Lélektükör alkotásokkal

Az alkotókörben a 7 csakra mentén kapcsolódtunk a különböző lelki tartalmakhoz. Az alkotás mellett zenéltünk, énekeltünk is közösen. Relaxációval, versekkel, mesével és zenével is hangolódtunk az alkotásra.

Az alábbi kép intuíció témában készült, Azt hiszem ez a kép magáért beszél:)



Több közös alkotást is készítettek a csoporttagok pl.:közösség, kommunikáció, megbocsátás, teljesség témákban.





 

Minden csakrához kapcsolódóan elkészítették a csoporttagok az adott csakra mandaláját.  

Gyökér, erő, szív, homlok és koronacsakra mandalákkal

Úgy érzem, hogy a lelki munka mélyen megérintett mindannyiunkat a csoportban, olykor a fájdalom könnyei adtak megkönnyebbülést, enyhülést és olyan is előfordult, hogy örömkönnyeket hullattunk együtt. Az alkotás egy olyan eszköz az ember kezében, ami nagyon mély érzéseket tud előhozni, feloldani. 

A művészetekkel megmozgatható nemcsak a személyes tudattalan, hanem a kollektív tudattalan is, ami az emberiség ősi tudásának kincsestára. Hihetetlen mély érzéseket hoznak föl ezek az ősképek, olyanokat, amikről szavakkal nem is igazán lehet beszélni, mert igazán csak átélni lehet a hatásukat. Ezen megélések hatására az ember közelebb tud kerülni igazi önvalójához és teljesebb életet tud élni.   

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet a Lélektükör alkotókör, kérlek kattints ide bővebb információért. Legközelebb 2015. szeptemberében indul Budapesten

Addig is ajánlom szeretettel alkotótáboraimat a Pilisben! 2015. május 31-ig kedvezményes jelentkezési lehetőség!

Lélektükör alkotótábor- 2015. július 10-12.
Lélekvirág alkotótábor- 2015. július 17-19.

Bővebb információért kérlek kattints ide!

Érdeklődésedet, jelentkezésedet várom szeretettel:)

Szép napokat kívánok:)
Gabi
gabi@gabiglassart.com